Csetényi Sportegyesület

Csetényi Sportegyesület

A Csetényi Sportegyesület 1947 óta olyan önkéntesen létrehozott, önkormányzattal rendelkező szervezet, amely az alapszabályában meghatározott célra alakult, nyilvántartott tagsággal rendelkezik, és céljai elérésére szervezi tagjai tevékenységét. Az Egyesület célja, hogy módot nyújtson tagjainak érdekeik, céljaik kifejezésére, lehetőséget azok érvényesülésére és szükség esetén ellássa azok képviseletét. Következetesen törekszik tevékenységi körébe tartozó feladatoknak a tagok érdekeivel összhangban való végrehajtására. Az Egyesület célja a Sporttv-ben foglaltakkal összhangban az egyesületi tagok által gyakorolt, illetve támogatott versenysport, tehetséggondozás, utánpótlás-nevelés és szabadidősport szervezése, támogatása. Feladata, hogy fellendítse és rendezvények, versenyek szervezésével népszerűsítsen a futball mellett más sporttevékenységet is. Téli időszakban ping-pong és sakk, versenyeket szervez. A jó idő beköszöntével futóversenyt, bicikli és gyalogtúrát szervez.

Sportegyesületünk közel 140 sportlónak biztosít versenyzési, sportolási lehetősége igazolt keretek között, ehhez rendelkezik egy 20×40 m méretű műfüves pályával, egy ugyanilyen méretű füves egy IV. osztályú besorolással rendelkező füves nagy pályával és hozzá tartozó öltözőkkel és mellékhelyiségekkel. Létesítményeinket a sportolókon kívül az általános iskola tanulói, helyi és környékbeli sportkedvelők is használják. Labdarúgó csapataink tagjai között a helyieken kívül a környékbeli települések fiataljai szerepelnek. Csapatokban szereplő játékosokkal a szakképzett edzők rendszeresen foglalkoznak. U-7; U-9; U-11; U-13-as csapataink a Bozsik programban; , U-16; U-19-es és férfi felnőtt csapatunk a Veszprém megyei I. osztályú bajnokságban szerepelnek. A tavalyi évben férfi felnőtt csapatunk a Magyar kupában megyei legjobb 8 közé jutott, valamint a bajnokságban 13. helyezést ért el. Korosztályos csapataink a nekik kiírt bajnokságban többnyire sikeresen szerepelnek.  2016/2017 évi szezonban elindítottuk Megyei III. osztályú felnőtt csapatunkat, mely e a keleti csoportban kapott besorolást. Olyan céllal jött létre ez a csapat, hogy a faluban akik a megyei I. osztályban nem tudnak érvényesülni, valamint szeretnek focizni, játéklehetőséghez jussanak. Valamint az ifjúsági játékosok felzárkóztatását szolgálja , hosszú távon. Ehhez a csapathoz a Jásdi Önkormányzat adott támogatást, Jásdon a pályát használhatjuk, a létesítményekkel együtt. Célunk, hogy hosszú távon biztosítani tudjuk a község és közösség igényeinek megfelelő kiszolgálását.

Hivatalos Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/groups/116958628406071

Skip to content