Ültetjük a magyarságtudatot az óvodában

A napokban egy nem mindennapi konfe­renciát szerveztünk, a határon innen és túlra. Megszólítottunk több 100 pedagógust. Több, mint 150-en regisztráltak az eseményre.
Konferenciánk fókuszában testi-lelki egészség állt. A konferenciánk egy pályázati, Erasmus+ partneri együttműködés apropóján került megrendezésre Két partner óvodával, egy Felvidéki és egy Erdélyi óvodával és sok-sok pedagó­gussal, szülővel kapcsolódtunk össze, így a világhálón.
Pedagógusként nagyon nehéz számunkra, hogy nem találkozhattunk és nem üdvözölhettük egymást személyesen. Számunkra fontosak az érzelmek, a személyes kapcsolatok, az öröm kimutatása, ami a virtuális térben nehezebben tud megvalósulni, de megtettünk mindent.
A partnerség kiváló lehetőséget biztosít s­zámunkra arra, hogy: Megismerhessük más ország köznevelési intézményeinek napi működését, miként szervezik a foglalko­zásokat, a mindennapokat az óvodában.
Ötleteket, jó gyakorlatokat és módszereket kívánunk megosztani egymással, melyeket aztán saját intézményünkben is használhatunk majd.
A gyermekek, a pedagógusok és az intézmények nemzetközi kapcsolatokra tehetnek szert, vagy erősítik a meglévő kapcsolataikat, melyekből hosszú távon profitálhatnak.
Jelen konferencián, óvodánk részletesebb mutatása volt a cél, egy bemutassuk óvodánk profiljait és ötleteket adjunk más óvodáknak. Bemutattuk, hogy mit jelent a számunkra a „Zöld Óvoda” szemlélet, milyen jeles napokat tartunk és ezekbe miként vonjuk be a szülőket, gyermeket.
Arról is beszámolunk, hogy milyen fontos szerepe van a hagyományoknak, és minként éljük meg a dalban, táncban gazdag minden­napokat, az Így tedd rá programnak köszönhetően.
Elindítottunk egy egyedülálló kezdeményezést is, nagyon fontosnak tartjuk, hogy összekap­csolódjunk a határon túli magyar óvodákkal, óvodásokkal, pedagógusokkal. Hiszem azt, hogy összetartozunk és azt is, hogy erre már gyermekkorban kell felkészíteni, meg kell tanítani a gyermekeket.
El kell bennük ültetni, a magyarság tudatot, meg kell ismerjék a helyi és a határon túli magyarság kultúrájának, szokásainak, vers-, mese-, tánc- és dalkincseit.
Éppen ezért fontos, hogy összekapcsolódjunk minél többen, ne engedjük el egymást, mi Magyarországon, az Anyaországban élők, a hisz van még magyar szó, magyar gondolkodás a Kárpát-medencében és a világ számos pontján. Legyünk erre nagyon büszkék, mert nincsenek határok, egy nyelvet beszélünk. A szívünk együtt dobban…
Idén, mi a csetényi óvodásokkal készítettünk 100 db kokárdát, ebből 50 darabot elküldünk Felvidékre, Nyárasdra és 50 db-ot Erdélybe, ­Alsórákosra. Mi pedig, tőlük kapunk majd 100 db-ot és büszkén tűzzük majd fel, a szívünk fölé, összetartozásunk jeleként.

“Tedd, amit tudsz,
ott, ahol vagy,
azzal, amid van,
és a többivel ne törődj!”
Theodore Roosevelt


Kelemen Anita intézményvezető

Megosztás, továbbküldés, nyomtatás

Share on facebook
Facebook
Share on email
E-mail
Share on print
Nyomtatás
Skip to content