Mit hoz nekünk 2021?

2020-ban megtanultuk, hogy 2021-ben bármi megtörténhet! Az alábbi mondattal zártam karácsonyi számunkat, és mindez egyre jobban be is igazolódik.
Több mint 1 éve küzdünk a SARS-COV2 vírussal és érezzük azt, hogy hullámvasúton ülünk. Egyik pillanatban az adatok kedvezők, és remény­kedünk, a másik pillanatban nem tudjuk mikor lesz vége.
Vannak olyan emberek, akik azt gondolják, hogy az egész csak egy misztikum és nincs is vírus, bár remélem az ilyen emberekből már egyre kevesebb van és egyre több ember látja be, hogy az oltás egyetlen megoldás most.
Mindegy, hogy kit milyen oltóanyaggal oltanak be a lényeg, hogy aki az oltást megkapja az igazolhatóan védettséget szerez és ha el is kapja a betegséget a betegség lefolyása nagy valószínűséggel nem lesz súlyos. Azzal, ha a vakcinát megkapjuk, nem csak magunkat véd­jük, hanem hozzátartozóinkat is, én bíztatok mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel és kérje az oltást. A járvány áldozatainak a száma hamarosan eléri a 20 000 főt Magyarországon. – Zirc járásának teljes lakossága 17 000 fő.

VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA!

Az elmúlt egy évben sem állt meg az élet Csetényben, hiszen a fejlesztések haladtak a maguk útján, fő feladataink 2021-ben:

Holitscher Kastélypark és Látogató központ:

2021-ben befejezésre kerül az építkezés. Elkezdődött a jobb oldali szárny rekonstrukciója is, a bal oldali szárnyban lesznek a könyvtárak és a házasság kötő terem. A jobb oldali szárnyban pedig szeretnénk visszaállítani a mozit, illetve egyik helységet berendezzük a régi bútorokból. A fő funkciójú helységek mellett kialakításra kerültek még előadótermek és vizes blokkok is.
A kastély park építése is szépen halad, áprilisban már az új kerítés is a helyére kerül és a füvesítés is megtörténik. Ahogy az arra járók láthatták, 18 db lombhullató fa, 2 db tűlevelű fa, 1459 lombhullató cserje, 1574 örökzöld cserje, 2395 évelő került ültetésre a kastély előkertjében és a Holitscher Bisztró mellett.
Pergola is megépítésre került, melyen apáca­rács lesz elhelyezve, hiszen részben egy ilyen pergola is állt az eredeti parkban. Májusban, pedig telepítésre kerül az új játszótér is.
Biztos vagyok benne, hogy már az idei évben is csodálatos látványt fog nekünk nyújtani a az új Anglia, de abban még biztosabb vagyok, hogy 3-4 év múlva méltán fogják ezt az épületet és parkot az ország egyik legszebb Francia kertjének és Angol parkjának hívni. Természetesen ahhoz, hogy ne fordulhasson elő még egyszer, hogy a Kastély leamortizálódik figyelmet kell fordítanunk a fenntartására is.
Tervünk, hogy a csetényi és csetényi kötődésű lakosok ingyenesen látogathatják a parkot, vi­szont az ide látogató turisták ellenszolgáltatás megfizetése mellett tehetik majd ugyanezt, így tudjuk garantálni azt, hogy a kastély és kastély­park folyamatosan karbantartott legyen és központja legyen a helyi kulturális életnek.

Önkormányzati épület megújulása:

2020-ban elkészült az önkormányzat belső átalakítása, melynek eredménye, hogy az alapvetően rossz kihasználtságú belső teret átalakí­tottuk és egy funkciójában teljesen megújuló önkormányzat jött létre.
2021-ben tervezzük, hogy az újonnan kialakításra került termet átadjuk.
A pandémia lejártával sport programok tartására és lehetőség lesz kulturált körülmények között mozogni.

Bölcsőde fejlesztés:

2019-es pályázatunk beadása utána 2021-ben az az öröm ért bennünket, hogy közel 200 m Ft értékben a pályázati forrást kaptunk egy új 2 csoportos bölcsőde kialakításra.
A tervezési feladatok elkezdődtek, hogy 2021 október-november hónapban az építkezés is megindulhasson. Az új bölcsőde lehetőséget ad arra, hogy Szápáron ismételten legyen egy vegyes csoportos óvoda.
A fejlesztés másik pozitív hozadéka, hogy a régi iskola helyén egy 20 gépjármű befogadására alkalmas parkoló is kialakításra kerül és végre lesz akadálymentesített bejárata az óvodának is, így hosszú évek hiányát tudjuk pótolni az új fejlesztéssel.
A bölcsőde terveink szerint 2023-ban tudja majd fogadni a gyermekeket 6 hónapos kórtól 3 éves korig.
Régi iskolára (jelenleg edzőteremként működik) is adtunk be pályázatot, amennyiben a pályázat sikeres lesz, akkor létrejöhet a csetényi Campus, hiszen egymástól néhány méter távolságra tud megvalósulni az iskola, óvoda, bölcsőde és fejlesztő központ. 2024-ben elmondhatjuk, hogy 10 év alatt gyakorlatilag egy új település központot sikerült kialakítani.

Varga hegy villany fejlesztés:

A pandémia alatt sokkal jobban felértékelődtek a családi kapcsolatok és feledésbe merültek a felszínes baráti kapcsoltok. Már 2 éve célként tűztük ki, hogy a Varga hegyre (Szőlő hegy) ­vigyük ki a villanyt.
A szabályozó környezetnek köszönhetően, díjmentesen, összefogással megoldható lesz a parcellák villannyal történő ellátása. Hamarosan az érintett telkek tulajdonosait Gavacs Zsolt képviselő társam fel fogja keresni és elkezdődik a Szőlő hegy fejlesztése.
Reményeim szerint 2023-ra már villany lehet a hegyben és ha nem is azonnal, de 10-15 év távlatában a Varga hegy megtelik élettel és a családi, baráti társaságok a szőlőművelés mellett kikapcsolódni is majd kijárnak a felépített présházaikba.

Református egyház felújítás:

2020 novemberében a református egyházmegye, a csetényi református egyház képviselője és az önkormányzat közösen határozta el magát, hogy a református egyház helyreállítását közösen megvalósítják. 2020-ban az egyház saját erőből elkészítette a szerelőbetont. 2020 decemberében egyeztetéseket folytattunk, ahol megállapításra került, hogy a templom felújításának költsége elérheti a 90-110 millió Ft-ot, a felújításhoz szükséges pénz jelenleg nem áll rendelkezésére az egyháznak, ezért Magyarország kormányához fordultunk segítségért. A miniszterelnökségnek elküldött igényünk átvételre került, de év végén a kormány már támo­gatásban nem tudta részesíteni telepü­lésünk egyház közösségét.
2021 egyik legnagyobb feladata az lesz számomra, hogy az egyház épületének helyreállítására és felújítására szükséges forrást a kormánytól megkapjuk. Így 2019 után lesz lehetőségünk 2023-2024-ben újra birtokba venni településünk egyik legszebb épületét.

Vámbéry Ármin általános iskola fejlesztése:

2021.03.09-én az építkezés a tervek szerint a végéhez ért. A belső takarításon és vissza költözésen kívül a kert rendezése és a kerítés építése van hátra feladatként. A vállalkozási szerződés a kert építését és a kerítés kialakítását nem tartalmazta, ezért az önkormányzat megállapodott a tankerülettel, hogy ezen két feladatot megvalósítja. A gyermekek a konténer iskolában fogják befejezni a tanévet, terveink szerint az új tanév már a megújult és berendezett iskolában kezdődik 2021. szeptemberében.

Bízom benne, hogy 2021-ben a pandémia leküzdésével egészségünk megőrzésével és a gazdaság stabilitásának megtartásával eredményes évet tudunk zárni és 2022-ben elkezdhetjük település fejlődésünk újabb mérföldköveinek megvalósítását!


Nagy Attila, polgármester

Megosztás, továbbküldés, nyomtatás

Share on facebook
Facebook
Share on email
E-mail
Share on print
Nyomtatás
Skip to content