Advent – a várakozás időszaka

Várjuk a karácsonyt, a mikulást, a gyertyafényt, a mézes kalácsot, a figyelmességeket, az ajándékokat, az ünnepi leállást, hogy csak néhány dolgot említsek a sorból. Most elég feszült bennünk ez a várakozás, hiszen a megszokott és jól kiszámítható (tervezett) adventi menethez képest bizonytalanná teszik a korlátozások az ünnepi előkészületeket. Ez a helyzet kizökkent minket az általános adventi rutinból. Azon kezdünk el gondolkodni, hogy mi mindenről maradunk le, mi az, amit elveszítünk ebben az időszakban. Talán még zaklatottá is válik az ember, akár még haragossá is az elszenvedett veszteség miatt! Haragudhatunk a vírusra, mely ellopja tőlünk az igazán ünnepi hangulatot. Megélt veszteségeink ráadásul fel is értékelődnek éppen a korlátozások következtében. Szegényesebbnek és üresebbnek érezzük így az ünnepet. Végül megfogalmazódik bennünk a kérdés: mit várjunk az idei adventtől? Hogy fogjuk így ünnepelni a karácsonyt? „Advent, ünnep, család, szeretet, odaadás, türelem, figyelem, várakozás, vágyakozás” – hirdeti egy plakát, mely adventi gyertyagyújtásra hívogatott néhány évvel ezelőtt. Az ünnepi kavalkádban a mikulásnak is szorítottak helyet az éneklő kórus. Fények, csillogás, csomagok, ilyenkor kötelező jótékonykodás, különböző programok és nagy szavak mellett aztán természetesen mindig hirdetjük rutinszerűen az elcsendesedést és a lelki elmélyülést is. Rutinszerűen, mert ez is az ünnepi készülődéshez tartozik. Így néz ki a mi oldalunkról ez a néhány hét.

Mivel most visszafogottabb az ünnepi kavalkád, nagyszerű lehetőség nyílik arra, hogy a megszokott adventi hangulatunkat megvizsgáljuk az ünnepelt szempontjából. Ha őszinték akarunk lenni önmagunkhoz, akkor el kell ismernünk (az általánosan mutatott kép szerint), hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten teljesen a perifériára szorult ebben az ünnepkörben is, amelyet a legtöbben gyülekezeti jelenlét nélkül kívánnak megélni. Pedig, Krisztus nélkül nincs karácsony, az Atya ígérete nélkül nincs a Jézus születéséhez kötődő várakozás, és a Szentlélek nélkül nem vagyunk képesek felfigyelni a Szeretet igazi kinyilatkoztatására. Önmagunk köré formáljuk az ünnepet, ahelyett, hogy az ünnepeltet magát vennénk körül szeretetünkkel, mint az Úr földi családja. Vajon látja-e rajtad Isten, hogy szereted Őt? Vajon azt látja-e rajtad Isten, hogy miatta fontos számodra az ünnep? Hogy miért fontos ez, azt megtudjuk az alábbi bibliai idézetből.„Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk általa… És mi láttuk, és mi teszünk bizonyságot arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül. Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten marad, ő pedig Istenben; és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket” (1János 4,9.14-20).

Advent és az életed sorsdöntő kérdése is egyben, hogy ismered-e Isten szeretetét? Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy sorsdöntő számodra, hogyan ünnepelsz advent idején. Nem ünneprontás az ítélet napjáról beszélni az általunk „szeretet ünnepének” kikiáltott megkülönböztetett napokkal kapcsolatban. Hiszen Jézus Krisztus eljövetelének oka, hogy bennünket felkészítsen a számadás napjára. Egyik legfontosabb felszólítása az emberek számára ez: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa” (Mt 4,17). Arra egyáltalán nem gondolunk, hogy milyen hosszú adventje van Istennek, ha már az adventet a várakozás idejeként tartjuk számon. Isten is várakozó állásban van – folyamatosan vár az emberi világ megtérésére, benne pedig a te személyes megtérésedre. Most még tűri az Úr az emberek engedetlenséget, valamint a megváltóval szembeni ridegségét – ami egy flegma közönyösség Isten szerető áldozata kapcsán. De egyszer véget vet Isten a várakozásnak, és megtörténik a második ADVENT – A FELÜLRŐL ALÁ JÖVETEL –, amikor Jézus Krisztus újra eljön, de már nem a megtérést, hanem az ítéletet hirdetni minden embernek („…fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat…” – Apostoli Hitvallás). Nem ez lesz az első eset, amikor a Teremtő ítéletet hirdet az egész világ felett. Az özönvíz előtt is türelmesen várakozott Isten az emberek megtérésére, ami sajnos elmaradt, és egy család kivételével minden ember odaveszett („Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak, akik egykor engedetlenek voltak, a mikor Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át.” 1Péter 3,18-20). Vajon meddig várakozik ezúttal Isten? Meddig tart Isten adventje? Nem tudjuk. De te meddig akarod még várakoztatni őt? Jobb, ha nem várod meg megtéréseddel az ítélet napját!

Amikor Isten az ítélet napját hirdeti meg, minden alkalommal felkínálja szeretetét, kegyelmét, a Jézus Krisztus általi szabadulás nagy lehetőségét. Aki megismerte Isten szeretetét, az bizalommal tekint a nagy számonkérés felé, mert nem a félelem uralja a szívét, hanem az Úr szeretete, amelyet ezerféleképpen kijelentett számunkra: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). A válasz erre a megváltó szeretetre az ember részéről csak a viszont szeretet lehet, és ennek a szeretetnek teljes szível és lélekkel történő tudatos megélése („Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből!” Mt 22,37). A válasz Isten szeretetére a Jézus iránti elkötelezett élet, amely feladja önös énjét azért, hogy megváltójának, Krisztusnak éljen már most és mindörökké. Így értékelődik át az advent igazi ünneppé az életünkben, azaz Isten által megszentelt és megkülönböztetett jeles időszakká. Bár adventté válik valójában az egész életünk is. Hiszen az Isten szeretetének a megismerésétől kezdve már az üdvösségünk szerzőjét ünnepeljük, és Isten Fiának dicsőséges visszajövetelét várjuk, amit nem homályosít el semmilyen mulandó csillogás (hiszen advent után előbb-utóbb kialszanak az éjszakai ünnepi fények is), mert Jézus dicső világossága a szívemben és az életemben mindennél fényesebben ragyog. Ez a fény pedig beragyogja az egész életemet, létezésem minden pillanatát. Ahogy leírom ezeket a sorokat, az én szívemben is felerősödik az adventi érzés és hangulat, amelyet egy ének fejez ki bennem és tesz átadhatóvá minden olvasó számára. Hadd legyen ez az ének mindannyiunk adventi imádsága!

„Csak benned van,

Reményem és az éltem,

Mert kezedben,

Lett szentté szennyes szívem.

Szent vagy, szent vagy…

Dicsőséged úgy ragyog,

Térdre hullva hódolok,

Csak itt lüktessen éltem, csak ebben a fényben,

Hol dicsőséged úgy ragyog,

Hol dicsőséged úgy ragyog.

Méltó, méltó, Hallelujah, Jézus, veled jó!”

https://www.youtube.com/watch?v=S7b81_a5280

Hajdú Ferenc lelkipásztor

Csetényi Református Egyházközség