Egészségtábor 2020

Egészségtábor három generációval az egészségért program keretében zajlott, 21 csetényi és 10 szápári gyermekrészvételével, július 6-10-ig. A meghirdetés utáni másnapra már be is telt a létszám.

A tábor bázisa a szápári művelődési ház volt. Remek helyünk volt, a gyerekeknek volt hely a játékra, volt helyünk a programokra.

A tábor szellemisége mozgás, táplálkozás, életmód bázison nyugodott, változatos programjaink voltak, amiből mindennapra jutott. Beszéltünk az egészségről, betegségről, betegség megelőzéséről. Dohányzásról, elhízásról. Kommunikációs játékokat játszottunk. Jártak nálunk szakemberek, dráma pedagógus, futballedző, zumba oktató, táncoltunk néptáncot, íjászkodtunk.

Ellátogattunk a Szápári Ökofarmra és Biomalomba, ahonnan frissen sült kenyeret kaptunk kóstolóba.

Végig jártuk a Bodajki ifjúsági tábortól a Gaja-völgyi tájcentrumig a patak völgyét és vissza.

Minden étkezéshez ettünk zöldséget, gyümölcsöt.

Festettünk, rajzoltunk. Arcot festettünk, csillám tetoválást csináltunk.

Természetesen maradt idő szabad sok sok szabad játékra is.

Azt hiszem a gyerekek jó hangulatban hasznosan töltötték el a hetet, remélem szép emlékeik maradtak és a hasznos információkat is sikerült észrevétlenül a fejekbe plántálni.

A tábor lebonyolításában segítségemre volt: Orbánné Mavizer Andrea, Kolimár Ildikó, Csizmadia Nóra és Juhász Benedek.

Megosztás, továbbküldés, nyomtatás

Share on facebook
Facebook
Share on email
E-mail
Share on print
Nyomtatás
Megszakítás