Az Esterházy-birtok

A török utáni 1696-os országos összeírás már Esterházy Ferenc birtokaként említi a 21 jobbágycsaládot számláló Csetent. A község bírája ekkor a negyedtelkes Tott István. A község családnevei közül újként találkozunk a Bakonyi, Szalay, Takács, Pongrácz, Sándor, Csizmadja és Csatáry nevekkel.

Az 1700-as évek elején
A török alatt földjeiket ellepte az erdő, ezért más, elnéptelenedett helyeken bérelnek megművelhető területeket. A Zichy-birtokok 1716. évi összeírása szerint Csatár pusztának „jó makkos erdeje vagyon, de mennyi sertés marha van rajta, nem tudgya, hanem Csetenyiek leghjobban fogják tudni, mivel ők birják árendában”. Csernye pusztának „valamely részén szántó földei is vagyon, mellyet a’ csetényiek szántanak”.  Az itt élő jobbágyok saját fogyasztásra tiszta búzát, "ketszér" búzát, tavaszi búzát, tavaszi rozsot, árpát, tönkölyt, zabot, borsót, lencsét termeltek. A legtöbben méheket is tartottak, Nagy Gergöly egész helyes gazdának például 20 méhcsaládja volt.

1715-ben 18 jobbágy és 6 zsellércsalád él a faluban, közülük 3 rutén nemzetiségű. 84 hold szántón, két hol réten gazdálkodnak, 8 hold erdőt irtottak ki. A község malmot bérel a földesúrtól. Az 1749. évi összeírásban már pintére (hordókészítő mester) is van itt a földesúrnak. A falu által fizetendő összes gabonatized meghaladja 60 keresztet, a majorságban pedig 43 kereszt rozs termett.

"Csetényi lakosok instantiája az kilencednek elengedése eránt"
Az 1700-as évek közepén nagyon megnehezedett a csetényi jobbágyság élete, levelük szerint "aligh találtatik egy  közülünk, a' ki Esztendeig kenyerivel be érné…". Határaik nagyon szűkössé váltak a környékbeli telepítések miatt, a Bakonynak terméketlensége is közismert volt, az erdőirtásokat is végezniük kellett, az elmúlt hét mostoha esztendő is tönkretett mindent, ráadásul "Szápár helységbeliekkel nagy háborkodásokban vagyunk, kik is majd határunknak harmadrészét követelik…, Majd minden vonyós (igavonó) marhánkból ki fogytunk."  Szintén a korabeli viszonyokra jellemző, hogy a kevés szántó s legelő miatt 150 forintokért árendálják Csatár pusztát a Zichy-grófoktól és még 30 forintot fizetnek szintén Zichy Jánosnak, hogy a jásdi Gaján marháik ihassanak. A községnek ekkor még nincs urbáriuma, nem szabályozza szerződés a jobbágyi szolgáltatások mennyiségét. Mivel a községnek eddig kilencedet fizetni nem kellett és földesuruk most be kívánná vezetni, így a község a Censúrához fordul levelében.  A kérelemre adott válasz sajnos már nem lelhető fel, de a következő években mindenhol ott szerepel az adóként kivetett és beszedett kilenced, így a csetényi jobbágyok kérése nem talált kedvező fogadtatásra.

Jobbágyi szolgáltatások 1747. körül
Urbárium híján a jobbágyok "szokás szerint" adóznak és dolgoznak előbb Ferenc, majd Imre grófoknak.   
„Egész helységre jutó pénz 50.-, Öllfa váltság 62,5, A' minémü malmot bírnak falustul, attul fizetnek 4,50, Boncz György fizet árendát 10.-, Zsidó Mészárszéktől és Korcsmabéli árenda 100.-, Szulovszky András fizet 4,50, Takács István fizet 5.-, Bognár fizet 3.-, Csizmazia háztul való arenda 2.-, Németh pintér (kádár) 2.-, Árendás birkás fizet 110.-, Egész kész(pénz) béli fizetés. 428,50 forint"
A majorsági gazdálkodásra még nem történik utalás. Eszterházy Ferenc, a cseszneki kapitány még viszonylag kis földterületet műveltet majorságában csetényi jobbágyaival: "A Méltóságos Uraság számára a mostani irtásokkal együtt 123 pozsonyi mérőig (46,13 kat. hold) való szántóföld vagyon, melyet tartoznak háromszor megszántani és bevetni, annak idejében learatni, bétakarni és elnyomtatni…”.  
Eszterházy Ferenc 1747-ben történt halálakor leltározták az örökösök az uradalom falvait, az alábbiakat írják össze: " Vagyon két verembe kenyeres élet 70 pozsonyi mérő (kb. 90 mázsa), 90 ellős juh, 2 öreg kos, 20 tavaszi toklyó, Molnár Györgynél vagyon az uraságnak egy ökre, egy győri mérő vetni való borsó, juhok szükségére való széna mintegy 4 szekér, őszi vetésre tiszta búza 20, rozs 10 győri mérő, vagyon még egy nagy prés, Uraságnak bora vagyon 16 1/2 akó (kb. 900 liter) és még elfolyt (=kimérve már a kocsmában) 24 akó, melynek ára itt vagyon”.  A földesúr bevételeit inkább az árendák (bérbe adott javadalmak: kocsma, mészárszék, legeltetés stb.) és a jobbágyok egyéb pénz- és természetbeni szolgáltatásai (adók, robot stb.) jelentik:  "Ezeken kívűl csetényi jobbágyok mindennémű főbb termésekbül dézsmát adnak és valahová akárhányszor kivántatik robot és forspont (=több napi távolságra, néha Pozsonyig történő fuvar), mindenhol tartoznak elől állani. Midőn az csetényi erdőn makk terem, makkbér helyett két hizlalt sörtvélyeket (sertéseket) adnak az Uraságnak."  
Ekkor már lehetőség nyílott arra, hogy a jobbágyközösség összes adó- és szolgáltatásbéli terhét készpénzzel megváltsa, ezért " a csetényiek instalnak (kérelmezik), hogy mint Oszlopiak, eők is arendással tehessenek (…szolgálatot)."

Eszterházy Imre halála után felvett leltár  
A Belső majorként említett kastély környékén szérűskertek, magtárak, műhelyek voltak, a Felső majorban -a mai Nagyakoli dűlőben- volt az "Uraság Birkás Háza", de általában ezt a majort és környékét árendába adta a gróf. A földesúri birtokrészen termett gabona nyomtatásáért a jobbágyság  fizetést –nyomtatórészt- kapott: minden tizedik rész, árpából, búzából és rozsból; minden kilencedik rész zabból. A nyomtatók által elfogyasztott hús és egyéb étel a az elnyomtatott gabona harmincegyed részének felelt meg.
Eszterházy Imre nyitrai püspök halála után a községnek két tulajdonosa lett, megosztozván a jobbágyokon, majorságon és az állatállományon. Kovács János csetényi kasznár Varga Mihály ispán gondjaira bízta János gróf örökölt állatait. A következő években is csak a megtermelt, leltárba vett vagy elvetett gabona mennyiségéről tudósít az ispán. Még nincs utalás a kastély rendszeres földesúri használatára.
1764-ben a csetényi majorsági termés búzából 50, rozsból 158 kereszt volt, ez a lekaszált csépeletlen gabonát jelenti, összesen kb. 457 mázsát. Nyomtatás után maradt 9 mázsa búza és 53 mázsa rozs, összesen 118 forint értékben. 8 (köb)ölnyi szénát is találtak a leltározók, melynek értékét 90 forintra becsülték.
A csetényi uradalomnak két majorsági központja volt a 18. században. A jobbágyoktól beszedett gabonadézsma -búza, rozs, árpa, zab- összesen 379 keresztet tett ki, a gazdák főként rozsot termeltek. Nyomtatás után tizedként beszolgáltatott a község 173 forint értékben 12 mázsa búzát, 61 mázsa rozsot, 11-11 mázsa árpát és zabot. Az állatállomány: "Sörtés marhák, úgy mint öregh ártány 2, ártány süvő 24, öregh kan 2, kan süvő 4, kan malacz 36, öregh emse 12, süvő emse 25, emse malacz 39, summa 144."

A község a 18. század közepén
A század közepére a környék egyik legnépesebb településévé fejlődött a falu. Míg 1720-ban csak 17 családot jegyeznek fel, addig 1760-ban már 67 jobbágycsalád, több iparos és földesúri cseléd is él itt. A térképeken már jól felismerhetők a mai falu körvonalai. Az orvosi rendelőtől az alsó boltig szinte a mai elrendezésben látható a Petőfi utca, a Suttyom a mainál is hosszabb és az Ady utcában is találunk két házat.
A község középpontja a mai tejcsarnok és környéke volt. Itt épült fel a templom, a községháza, az iskola, a börtön (a háború előtti kovácsműhely) és néhány házzal arrébb a kocsma is. A török alatt elpusztult templom helyett újat építenek vályogból s mellette állt a fából ácsolt harangláb is. A mai állatorvosi lakás helyén állt –még 1945-ben is- a községháza. Vele szemben, a mai templom lépcsője alján lévő kis téren hajtották végre a hivatalos emberek (bíró, jegyző, uradalmi tiszt) ítéleteit, itt állt egykor a szégyenfa. A község e részének Pöllöngér elnevezését még most is ismerik az idősebbek.
A községben virágzó kézműipar alakult ki, a helyi mesteremberek általában a palotai és zirci céhekhez tartoztak. 1760. körül a falu kovácsa Farkas István, csaplárosok Takács Márton és György, bognárok Bostai Mihály és Vason József voltak, de találunk még a faluban mészáros legényeket, két csizmadiát, takácsokat, pintéreket és molnárt is. A mesterek általában nem helybeliek és nem is gyökeresednek meg, mert néhány év elteltével szinte mindig új nevekkel találkozunk.
Az itt élők röghöz kötött, örökös jobbágyok, többségük földművelésből tartja el családját. A gazdák közösen fogadják meg a pásztorokat. A század közepére az egykor hatalmas erdőket mindinkább kiirtják, Csetényben már csak két személyről jegyzik fel, hogy szénégetéssel foglalkozik.
A községháza körüli tér mellett a község másik központja a kastély és a hozzá tartozó uradalmi épületek voltak. Az uradalom gazdálkodását az úgynevezett Tiszt házból irányította Stanbovits József tiszttartó és Kis György János ispán. Két gazdasági egységből állt, a Nyíres majorból és az Alsó majorból. A Malomi-patakon malom működik, a Kövesd környékén pedig évente többszáz öl fát felhasználó téglaégető kemencék vannak. A kastély -egy régebbi formájában- már létezik, tulajdonosai ekkor Esterházy Miklós, Ferenc, Károly és Dániel grófok. A kastély körüli gazdasági épületek kisebb része ma is áll, többségét azonban lebontották vagy átépítették.

A népesség alakulása idősebb Esterházy Imre halálától a század végéig
1765-ban osztják fel a nyitrai püspök uradalmát az örökösök, János és Dániel úrfiak. Csetényben ekkor 30 és fél telken gazdálkodik a 65 telkes jobbágycsalád, 2 zsellér és két háznélküli "lakó" él még a községben. Egy feljegyzett család a valóságban többet is jelenthet , mert néhány helyen megjegyzik például  "Kovács Mihály Fiaival, Tott György Vejével,Totth János Ángyával, Varga Gergely István Édesével, György Mihály Bátyával". Most olvashatunk először a Vörös, Hege, és Somodi (Somogyi) családokról.
1772-ben még nem volt más vallású lakosa a községnek, mint református. Az 1777-79. közötti években azonban már "roman catholici 18, lutherani 10, judei 8", azaz 18 római katolikus, 10 lutheránus és 8 zsidó vallású személyt tartanak nyilván az egyházlátogatási jegyzőkönyvek.  Bár zsidó családokról korábban is tudunk, hisz általában a boltot és a kocsmát ők árendálták a földesúrtól. Protestáns vidék lévén, lehet, hogy lutheránusok -esetleg az idetelepült iparosok között- már korábban is lehettek.  Három év alatt 9 családban idetelepült 18 katolikus közül csak egy fő jobbágy, a luteránusok közül pedig csak kettő, így valószínű, hogy többségüket a földesúr majorságában alkalmazták cselédként, iparosként, egy részük pedig a kastély személyzetéhez tartozhatott.
A század végére 114 telkes gazdát tartanak számon, a telkek száma 41 és félre bővül. Nagyarányú a jobbágybirtokok felaprózódása is, ugyanis az eddigi 5-6 zsellércsalád helyett már 74-et találunk 1798-ban. Újonnan összeírt családnevek ekkor a Deli (Délei, Délley) és Raskó a gazdák, Banai, Füst, Fülöp, Miklósy, Mátyási, Csik, Német, Fazekas, Jáger, Nyári, Szabó, Horváth, Farkas, Balázs, Bostyai, Gombás, Mihók, Kalóczi, Csider, Dobos a zsellérek között. A nagyszámú új név a környező Esterházy-birtokokról való ideköltözésre is utalhat.
1787-ben a község 195 családja 154 lakóházban élt. A 907 lakos közül 1 fő lelkész, 18 fő nemes, a többieket csak a családok száma szerint írták össze, így 114 telkes jobbágy, 51 zsellér, 17 egyéb (tanító, tisztségviselő, kereskedő, iparos) család élt ekkor Csetényben.

Erdőirtások a 18. században
A török uralom alatt a bakonyi falvak népessége nagyon megfogyatkozott, határaikat benőtte az erdő. Mivel a környező települések, így Oszlop, Csatár, Répce, Szápár, Inota, Jásd, Csernye, Nána elnéptelenedtek, a csetényiek az ottani földesuraktól -Zichy, Nádasdy, Szapáry grófoktól- bérelték a legelőket, kaszálókat és a még meglévő szántókat.
Csetényben 1696. és 1720. között mindössze 20 család élt, de 1759-ben már 67 családfő nevét ismerjük az összeírásból. Nagyobb részük telkes gazda, csupán 5 zsellércsalád élt a községben. A hirtelen népességgyarapodást csak betelepítés magyarázhatja. Valószínű, hogy az Esterházyak más birtokaikról költöztek Cseténybe, mivel az új családok is röghöz kötöttek, nem illették meg őket a környező telepített községekben élők különféle kiváltságai.
A 18. század első felére szűkössé válik a falu határa. Lecsökken az egy családra eső művelhető szántó, kaszálható rét. Ennek oka részint a népesség gyarapodása, részint pedig az, hogy az 1720-as évektől kezdik telepíteni -jobbára szlovák és német ajkúakkal- a török alatt pusztává vált községeket és az ott élők maguk kezdik használni földjeiket. A földesúr engedélyével nagyarányú erdőirtásba kezdtek a csetényiek.
A község határát ekkor nagyobbrészt még erdő alkotta, de ne gondoljunk a Tés vagy Csesznek környékén látható faóriásokból álló rengetegre. Nagy Pál, ki "feő hajtár (=első vagy parádés kocsis) korában grófjával együtt Csetényi Helyiségben számtalanszor megfordulván, jól emlékezik", hogy abban az időben általában "ki nem irtott sürü berek volt, a' melyben imitt-amott fönt álló nagy fák találtattak".  
Nem is lehetett a község lakott részeihez közel összefüggő őserdő, hisz ezek a részek a török idők előtt szántóként, rétként műveltek voltak és valószínű, hogy a török alatti átmeneti békésebb időkben is megpróbálkoztak újbóli hasznosításukkal. A mai Füzbokori dűlőt, a Vilmai dűlő északi részét, a Szíjfenéket már 1747. előtt, a Kereszt dűlőt 1700-1763. között, a többi területet 1784-ig irtották ki. Ezután már csak az Alsóerdei erdő és a Kisligeti bokros, ligetes rész maradt meg erdőnek. Rendkívüli munka volt ez az akkor élők számára, hiszen 1692-től kb. 63 év alatt 1.515 kataszteri holdnyi ligetes, erdős területet vágtak ki, melyből 1.422 holdnyi szántó és 193 holdnyi rét lett. E munkához volt kezdetben húsz, végére 67 család, akiknek az erdőirtás mellett művelniük kellett saját és az uradalmi földeket is és szolgálniuk szerződésük szerint. Az 1773-ban erdőt irtó 50 jobbágycsaládok közül a munkában legjobban jeleskedett "Andreas Keresztes, Joannes Varga, Stephanus Kecskés, Blasius Jakab."   
Az erdőirtások módjára emlékezik Varga György csetényi jobbágy:  "ugy irtották ki, hogy először a vékonyabb fákot ki vágták, a' nagyobb fákot pedig meg kerétvén, önnön magátul el szárottak és le düledezvén, ezzel meg emésztették. A tövét pedig 20, 25 sőt több esztendőkig is a földben hagyták, méglen el rothadván, könnyebb munkával ki irthatták". Tóth Mihály kanász szerint, amikor rétnek való erdőt irtottak "nem kivántatik, hogy a' fák gyökerestül ki hányattassanak, hanem elég a Réth beli irtásra, ha ott a' fák a' föld sziniig le csonkittatnak és kipusztittatnak". A kitermelt fát a piacok nagy távolsága és a költséges szállítás miatt csak a ház körül hasznosíthatták építkezésre, szerszámfaragásra és tüzelőnek . Így írtak erről a korabeli Metallesekben:  "a' melly fákot a' Csetényiek ki irtottak, azt a' tüzek emésztették meg, hanem volt mindazon által két ember a' Helységben, kik szenet égetvén, pénzt árultak belőle". Az egykori szénégetőre emlékeztet a múlt században még ismeretes út neve a Szápár melletti Alsóerdőben. 
A földesúr és jobbágyai szerződést kötöttek egy adott erdő irtására, mely szerint az úr erdőt enged át, annak általában szántóvá vagy rétté történő átalakítására, de előfordul, hogy szőlő telepítésére is. A munkák befejezése után az irtott földön megtermelt javak a kontraktusban meghatározott ideig, általában 4-6, de néha 10 évig is mentesek voltak  minden adó alól.   „...Hogy valakik irtani való földet fogtak fel, azoknak azon irtás földeiktül 6 szabad esztendők engedtetnek, úgy hogy azoknak el folytáig dézsmát belőlük adni és róluk szolgálatokat tenni kötelesek nem voltak… a hat esztendők nem az irtás kezdetétől, hanem az első vetéstől fogva számláltattak, sőt ha valaki ezután is a Grófhoz instanciával  ment, több szabad esztendőket nyert.”  A nehéz munka nem volt hiábavaló, ekkor még számos szegényebb család számára csak ez jelenthetett felemelkedést. Például Kovács János és családja a 18. század elejétől 1763-ig 69 kataszteri holdnyi erdőt irtott ki, és az eredetileg egynegyedtelkes gazda leszármazottjai már kettő egész telken laktak és 52 hold szántón gazdálkodtak a század végére. 

Szőlőtermesztés Csetényben
Községünk éghajlata ugyan nem túl kedvező a szőlő számára, ennek ellenére már mintegy 350 éve foglalkoznak termesztésével a csetényi gazdák. Első utalás a csetényi szőlőkre, cseszneki Mihály deák Eszterházy Jánoshoz írt levelében esik 1637-ben:  "Cseténiek az korcsmára bort tartoznak hordani, az mikor rájuk kerül (a sor)”. 1708-ban már két pintért -hordókészítőt- ismerünk a községben: György János és Német pintért, kik a grófnak abban az évben 256 illetve 357 akónyi (33.286 liter térfogatú) hordókat készítettek, 214 forint 55 dénárért. 7 akónyi bort (371 litert) küldtek fel a községből adó címén cseszneki várba. Nem lehet jelentős mennyiségű a helyi bortermés, mivel a dézsma- és adójegyzékekben 1719-ben nem szerepel.
A török idők alatti, esetleg már előtti szőlőtermelésre utalhat az 1720-as években Puszta Szöllöként említett helynév is .Így emlékeznek a csetényi jobbágyok a területre: "Ligetes és fönt álló Csoportos fákbul állott (Varga Gergely)…Voltak ollyan ligetek darabbal-darabbal, hogy kész szántó földeket lehetett volna föltörni, de volt olyan része is, a' mely nyiresbül és berekbül állott (Nagy Pál)". Tóth Mihály kanász szerint viszont "némely helyeken parragok (=parlagok) is voltak benne", ami egykori művelt voltára utal.
Szőlősgazdáról először 1747-ben szólnak a feljegyzések, ekkor Toóth Jánosnak egy 3 kapás (kb. 825 négyszögöl) szőleje van. A község bordézsmája ekkor 189 vödörnyi, mely 1890 vödör (21.357 liter) termésre utal. A község pintére ekkor Molnár D… Négy év múlva az uraságnak van 16,5 akó bora, de a kocsmában már kimértek 24 akót. A kocsmáros ekkor Szabó Márton, majd egy évre rá Szabó István, 1756-tól 1763-ig pedig Günther János, Takács Márton, Takács György. Eszterházy Imre 1760-ban kiadott urbáriumában kiköti, hogy "az korcsmára bort hordanyi, ha M.(méltóságos) Uraság kivánnya, hozni tartoznak".  Mivel 1764-ben szőlőt nem jegyeznek fel az összeírók, így a csetényiek kénytelenek voltak máshol megvásárolni a kocsmáros által és a földesúr hasznára kimért bort.  
Változás csupán 1777-től áll be, mikor az új földesúr, az ifjú János gróf kontraktust köt jobbágyaival, mely szerint "Csetényi határomban Varga Hegy nevezetü erdőmből egy darab erdőt Szőlő Hegynek" átenged. A megegyezés pereskedés következménye, ugyanis a jobbágyok többször tettek panaszt földesuruk ellen, hogy tőlük páskomi legelőiket elfoglalja. A szerződés szerint a jobbágyok panaszaikat visszavonják és cserébe erdőt kapnak. Nagy előrelépés az önálló gazdálkodás felé az, hogy a telepített szőlőt -az uradalmi tiszt tudtával s birtoklevél váltásával- a jobbágy szabadon adhatja, veheti, cserélheti. 10 esztendeig adómentes a szőlő, utána 1769. április 24-től "légyen Pap, Prédikátor, Nemes vagy Nemtelen, mindenik Szölös Gazda a 8- dik akót az Uraságnak igazán kiadni köteles lészen."  Ezek mellett szőleje nagyságától függően minden gazda 8-12 icce (7-11 liter) mustot ad még. A Szőlőhegy életét "hites emberek", az úgynevezett Hegymesterek szabályozzák, kiket a földesúr tisztje nevez ki "minden igazságnak meg tartására és a Köz jónak elől mozdítására".    Az irtások és telepítések nagyon gyorsan haladtak, hiszen a község 1784-ben készült térképén már 93 holdnyi területen szőlőt láthatunk. Egy, két év múlva készült országleírásban külön kiemelik, hogy a községnek sok szőleje van. 10 év múlva a földesúr Pintér Házat tart fenn. A megtermelt és az adóból megmaradt bort a jobbágyok meghatározott időben kimérhették a község kocsmájában. A kocsmát általában bérbe adja a földesúr, a mai alsó Borozó helyén lévő kocsma évi árendája 100 forint volt. A kocsmára bort hordani tartoztak a gazdák Újév napjától Szent Mihály napjáig, saját boraikat pedig Szent Mihálytól az év végéig mérhették ki.
A csetényi szőlőkről a 18. század közepéig nem sok feljegyzés maradt fenn, csak néhány hegymester nevét ismerjük. 1838-ban a község úrbéri pert nyújt be földesura, gróf Esterházy János ellen, hogy az eddigi "fertály esztendei" bormérést ki szeretné bővíteni Szent Mihálytól Szent György napig fél évre. Az Oszlopon tartott úriszéken kérésüket elutasították, mondván, hogy az úrbéri törvény csak akkor érvényes, ha külön szerződés nem szabályozza a kocsmatartást. Ami igaz is volt, mivel a Szőlőhegy Contractusban a fentieket pontosan leírták. A század közepére a Szőlőhegy területe lecsökken, az 1857-es térképen már csak 57 hold, viszont 96 pincét és a hozzá tartozó présházat is láthatunk ekkor. 1873-ban a Keleti Károly által írt Magyarország szőlészeti statisztikájában jelent meg Csetényről: 119 gazda osztozik 55,9 kat. hold fehér szőlőn. Nem lehettek túl jó minőségűek, hiszen az átlagosan 751 nöl területű szőlőkön átlag 67 liter bor termett, mely összesen csupán 7.950 liter az egész Szőlőhegyen. A holdankénti 142 literes termésátlag mai szemmel nézve meglehetősen gyenge eredménynek tűnik, de a szomszéd községeké sem sokkal jobb: Csesznek 142 liter, Csernye 163 liter, Jásd 75 liter, Szápár 75 liter, Szentkirály 298 liter, Oszlop 457 liter holdanként. A szőlőinket elpusztító filoxéra Csetényt sem kímélte meg a múlt század végén. 1895-ben még 24 hold, két év múlva már csak 12 hold szőlőt találunk a községben. Az 1930-as kataszteri felmérést végző Fehrentheil Gruppenberg László mérnök már csak kilenc présházat talál az egész Szőlőhegyen, melyek egy kivételével, 1964-ben estek áldozatul a tagosításnak.

A község lakói a szabadságharcban
A helybeli egyházi feljegyzéseket megsemmisítette a világosi fegyverletételt követő Habsburg-elnyomás, csupán a templom tetejének javításával kapcsolatban jegyzi fel Járdánházy tiszteletes úr: „a tető festése ezúttal elhalasztatott, mivel a március 15-diki pesti forradalom… Magyarország újjáalakulása alkalmából… amíg a felzendülő nép kedélye meg nem csendesedik”. Az országban nemzeti őrkatonaság állíttatván ki az országhatáron által jött rácok és szerbek rabló csoportjai ellen… Ezek miatt szóval, míg a rend, csendesség megnyugtatólag ismét helyre nem áll, a munka teljes végrehajtása félretétetett”.
A délvidékről hazánkra törő ellenség megállítására kiállított hadseregben harcolt a Bakonyi nemzetőr sereg 77 főből álló csetényi százada is, Eszterházy Antal kapitány vezetésével. Apja, Eszterházy Mihály –aki a reformkori országgyűlések vezérszónokaként 10.000 forinttal támogatta a Tudományos Akadémia létrejöttét-, 1848. október 8-tól az Országos Honvédelmi Bizottmány tagjaként a hadianyaggyártást irányítja. A Bizottmány megszűntével ugyanezen ügyeket felügyelő kormánybiztossá nevezi ki Kossuth. 1848. november 5-től 1849. május 22-ig újoncokat soroznak be Csetényből is. Nemzetőreink: Turner József, Szántó István, Németh György, Szabó János, Csizmadia János, Hájas János, Varga József, Sinka Ferenc, Tollár Mihály, Csizmadia József, Végh György, Varga János, Kálmán Márton, Tóth Ferenc, Hege Sándor és Szabó Mihály.
1848. december 19-án Lukács Sándor kormánybiztos felszólította a népet, hogy csatlakozzék a portyázó szabadcsapatokhoz, melyek parancsnoka Mednyánszky Sándor volt. A 195 főből álló, gyengén felfegyverezett szabadcsapat 1849. január 12-én Bakonybélnél vereséget szenvedett a császáriaktól s többek között itt esett fogságba a 17 éves csetényi Varga Gergely is. Családi hagyomány szerint Jakab István pedig 1848. december 30-án a vesztes móri csatában harcolt. A csetényi egyházi feljegyzésekben áll: „Ifjú Molnár János nemzetőr 1848. június 4-én, 32 évesen forró lázban meghalt. Marton Mihály nemzetőr 1849. január 3-án, 25 évesen az ellenségtől Bodajkon elfogatva agyonlövetett.”  

A hét képe

Mészáros János

A felvétel 1921-ben készült özv. Dr. Lax Jenőné Veszprém Szabadi utca 2. szám alatti fényképész műhelyében .
Teljes méretű kép

Kiadványaink

A kiadványok letölthetők, és a szerzők engedélyével -a forrás feltüntetésével- szabadon felhasználhatók.

Csetény község története

 

A csetényi általános iskola millenniumi emlékkönyve